Görögkatolikus cigánypasztoráció Hodászon
a 2017. évben
2017. január 1. – Részvétel a nagydobosi templombúcsún.
2017. Vízkereszt – Nagy vízszentelés és a szokásos házszentelés a magyar egyházközség bejárását követően.
2017. január 19. – Az Emberi Erőforrások Minisztériumából Rácz Tibor látogatása a Hagyományok Házában.
2017. február 9-10. – Tárlatrendezés, másnap megnyitó.
2017. február 11. – Görögkatolikus Farsangi Bál – hodászi részvétel.
2017. február 16. – Hodászi kultúra – „Hagyományaink éjjel-nappal” rendezvény.
A Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközségben nemrég felépült „Hagyományok Háza” 2017. február 10-12. között nagyszabású országos rendezvénysorozathoz csatlakozott, melyet a „Kultúrházak éjjel-nappal” – „Mindennapi hagyományaink” címmel rendeztek meg. Az első nap megnyitó ünnepségén Kanyó Árpád helyi paróchus mellett – aki az éjjel, nappal és az Egyház kultúrájáról beszélt – Egri Tibor nyírvasvári paróchus, a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs referense köszöntötte a szép számmal egybegyűlteket, és a hagyomány szeretetéről szólt, melyet csak „ismerve” lehet igazán „szeretni”. Lakatos Sándor, a Hagyományok Háza vezetője cigány nyelven köszöntötte a megnyitó résztvevőit, és beszélt arról, hogy az a népcsoport, melynek nincs kultúrája, a mai világban talajtalanná válik; nekünk pedig bátran fel kell vállalnunk, és élni a saját kultúránkat. A megnyitó beszédeket követően sor került a fotó- és egyéb történeti dokumentumok „Anyám ablakából az ég” - „Andar more dakifejesra O cheri”kiállításának megnyitására. A Hodászi Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvoda – a szorgos óvodapedagógusok felkészítésének dicséretét is jelentve – versekkel és énekkel örvendeztette meg a hallgatóságot. Fülpösdarócról a napi előadások között elsőként Kovács Lászlóné, a Panoráma Világklub Szamos-vidéki elnöke számolt be a klub tevékenységéről, és ízelítőt adott a magyar kultúra népi énekeiből. Géberjénből – a község vezetőjének kíséretében – hamarosan megérkezett az Ezüstfény nyugdíjas csoport, majd a Gabrien Néptánc- és Hagyományőrző Egyesület, akik szatmári és királysági táncokat mutattak be, majd közös tánc következett a helyiekkel. A péntek délutánt magyar gasztronómiai bemutató is színezte a Sója Miklós Szociális Intézmény és Családok Átmeneti Otthona vezetőjének és dolgozóinak, valamint a „Házi segítségnyújtó szolgálata” dolgozói jóvoltából. Mindkét éjszaka folyamatosan megtekinthetők voltak az óvoda tetőterének konferenciatermében kiállított alkotások, és jó néhányan kedvet is kaptak az éjszakai látogatáshoz. A szombati nap a helyi roma kultúra bemutatásáról szólt. Egész nap főzőverseny zajlott, és a délelőttöt Szocska A. Ábel OSBM, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzójának személyes jelenléte is emlékezetessé tette, aki elismerően szólt Egyházközségünk múlt és jelenbeli cigánypasztorációs fáradozásáról. A lóvásár során helyi lókupecek mutatták be az adás-vétel ősi kultúráját. Az „Aprók táncát” együttműködő partnereink csoportjainak zenés-táncos műsora követte: a Nyírvasvári csoportbotolós betyár táncot, a Kántorjánosi „Tudás Háza” pedig helyi táncokat adott elő. Ez sem „hagyományos”,„mindennapi táncelőadás” volt, sem muzsikájában, sem tánclépéseiben, de minden egyes mozzanata a régi gyökerekből táplálkozott, a múlt őszinte tiszteletével rajzolta meg az életben betöltött helyét és értékeit, ábrázolva – saját dalokkal, mozdulatokkal, sajátos formanyelvvel – egy közösség sokdimenziós érzelmi kötődéseit a maga kultúrájához. A háromnapos rendezvény sorozat egyben köszönet is: hogy elmondhassuk, milyen jó elődeink útján járni; hogy elmesélhessük, milyen hihetetlen értékeket hagytak maguk után nekünk örökségül, amit nekünk megélni és továbbadni kell. Az előadásokkal azt akartuk megmutatni, hogy jól megfér egymás mellett a fájdalom a szépséggel, a sírás a jókedvvel – és elférünk mi is saját magunkkal, békében a kultúránkkal és értékeinkkel, nyitottságunkkal a nemzetek között. Délután jelmezbe bújt gyermekek és felnőttek farsangja űzte a telet, és az egyházközségi felajánlások mellett a legjobbak a Roma Nemzetiségi Önkormányzat ajándékát is átvehették. A mulatságot az éj közeledtével meseest és cigány eredetmondák felolvasása zárta. Sőt, akik nem fáradtak el – Tanodás gyermekeink közül is szép számmal – még a nyíregyházi Continental Arénában megrendezett Metropóliai Farsangi Bálon is példás módon képviselték Egyházközségünket. A harmadik nap egyik fő eseménye a Mennybemenetel templomban cigány nyelven végzett Görögkatolikus Szent Liturgia volt. Paróchus atya a tékozló fiú kultúrához való viszonyulásáról adott tanítást. A délután a „Színezd át a világot Mámi rózsás kendőjére” kulturális program színesítette, a vállalkozó kedvű gyermekek pedig még arcfestésben is részt vehettek. A három napot lezáró ünnepség köszönő és tanulságokat levonó beszédei után rendezvényünket cigány táncház zárta. A helyi egyházközség 72 órán át folyamatosan dolgos kezei és a jó szándékú támogatók mellett köszönettel tartozunk együttműködő partnereinknek és a fáradságot nem ismerő önkénteseknek és dolgozóinknak:a Nyíregyházi Egyházmegyének és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolának, a Boldog Ceferino Intézetnek, a Nyírvasvári és Kántorjánosi Görögkatolikus
Egyházközségeknek, a Hodászon működő önkormányzatok, a köz- és egyházi intézményeknek, a fülpösdaróci, a géberjéni csoportoknak, a Sója Miklós Szociális Intézmény és Családok Átmeneti Otthona „házi segítségnyújtó szolgálatnak, az UNIO-REAL-BAU Kft. Lakatos Gusztávnak, NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft munkatársainak, és a hodászi Czine Mihály Nagyközségi és Iskolai Könyvtár vezetőjének.
A sokszínű kiállítások március 15-i, hétköznapokon 9.00-15.00 között továbbra is megtekinthetők, melyekre szeretettel várjuk a tisztelt érdeklődőket!
2017. február 25. – Kerületi hittanverseny a Hagyományok Házában.
Vajhagyó szombaton, 2017. február 25-én került sor a Nyíri Esperesi Kerület hittanosainak versenyére Hodászon. Köszönet a szervezőknek, a felajánlóknak, a versenyre felkészítőknek és nem utolsó sorban az ügyes ifjaknak!
2017. március 2. – Műszaki ellenőrzés a Hagyományok Házában.
2017. március 3. – Tanoda megbeszélés Nyíregyházán.
2018. március 14. – Ceferino Intézetes vizsgáztatás, Nyíregyháza EFOP megbeszélés.
2017. március 19. – Cigány csoportunk Esztergomban, 15 órakor Liturgia bíboros úrral, Ceferino-s bizonyítványok átvétele.
2017. március 29. – DRHE csoport látogatása Dr. Kármán Judittal Hodászon.
2017. április 2. – Közös részvétel a magyar templom búcsúünnepén. Szónok: Kiss László miskolci irodaigazgató.
2017. április 7. – Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Nemzetiségi Biztos helyettes Titkársága és a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület részére a ”Hagyományok Háza” 2017. április 7-én helyet biztosított a gyermekkonzultációnak, és ez által hozzájárult az Európa Tanács „Child Participation in the drafting of the Guidelines for Member states to Empower, Protect and Support Children in the Digital Environment” pilot projekt hazai megvalósításához. A Hodászi gyerekek a digitális környezetben terjedő sztereotípiák és előítéletek, valamint gyűlöletbeszéd elleni fellépést szorgalmazták, kérik az Európa Tanácsvonatkozó szervétől, valamint hangsúlyozni kívánják a megkülönböztetés tilalmának fontosságát. A több órás gyermekkonzultáció témája és annak üzenete a Hodászi fiatalok körében igen kiemelkedő volt. A konzultáció végén a gyerekek az üzenetüket a nemzetközi cigány himnusszal erősítették meg. A Hodászi „Hagyományok Háza” program szervezői, hálásan köszönjük az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Nemzetiségi Biztoshelyettes Titkárságának és a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesületnek, hogy a Hodászi gyerekek részére gyermekkonzultációs napot tartottak melynek keretén belül reményeink szerint üzenetüket továbbítják.
2017. április 10-11.- Húsvéti lelkigyakorlat, Orosz Zoltán porcsalmai paróchus vezetésével.
Folyamatos EFOP ügyintézés az ünnepek alatt is.
2017. április 13. – Okker Oktatási Kereskedelmi Zrt. GINOP-6.1.2 Digitális szakadék csökkentése IKER1 Projekt sikeresen megvalósult. A helyi közösség tagjai digitális tudásukat erősítették fiatalok és idősek. Köszönet az OKKER Oktatási és Kereskedelmi Zrt.-nek és a szervezőknek.
2017. április 14. – Nagypéntek Hodászon
A Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség és a Hodászi Hagyományok Háza közös szervezésében Nagypénteken délután 14 órakor keresztút indult el a görögkatolikus cigány templomból.
A nehéz kereszt hordozására beöltözött férfiak számos imádkozó kíséretében a Sója Miklós utca – Ady Endre utca – Vörösmarty utca – Bajcsy Zsilinszky utca – Dózsa György utca útvonalon haladtak a Hodászi Görögkatolikus (magyar) Egyházközség templomáig, ahol 15 órakor közösen vettek részt a nagy alkonyati (sírbatételi) istentiszteleten, melynek végén Krisztus síri leplét (gör. „epitáfiosz”) körmenetben a templomon körülhordozták, majd elhelyezték a templom királyi ajtaja előtt felállított Szent Sírban.
A sírbatételi vecsernyét követően az oltárból a cigány templom síri leplének kihozatalára is sor került, melyet a magyar templomtól a keresztutat tovább járókkal együtt a Kossuth utca – Rákóczi utca – Sója Miklós utca útvonalon körmenetben a Mennybemenetel (cigány) templomba vittek, és az ottani templomban felállított Szent Sírban elhelyeztek.
2017. május 7. – Anyák-napi műsor a Liturgia után a cigány templomban.
Délután a világjáró Fodor Krisztián zarándok vendéglátása.
2017. május 9. – RSZTOP egyeztetés telefonon az országgyűlési képviselővel a további egyházközségi együttműködésről.
2017. május 9. – A Hodászi Cigány Egyházközség tanodás fiataljai egynapos kiránduláson vettek részt, meglátogatták a Sóstói Múzeumfalu csodálatos építészeti és kulturális értékeit. Ezt követően a Móricz Zsigmond színházban meg tekintették a kisfiú meg az oroszlánok című színdarabot. A jó kedv és a kacagás folytatódót a szabadidős programmal. A program EFOP-3.3.1.-1502015-01067 támogatásával valósult meg.
2017. május 13. – Részvétel a máriapócsi gyermekbúcsún.
2017. május 14. – A Liturgia után Sója megemlékezés.
2017. május 28. – Templombúcsú és elsőáldozás Hodászon
A hodászi Mennybemenetel cigány templom búcsúünnepén, 2017. május 28-án 12 gyermek részesült először a Szent Eucharisztiában.
Az ünnepi Szent Liturgiát Dr. Keresztes Szilárd püspök atya vezette a jelenlévő papság segédletével. A Szent liturgián, az atyák a csodálatos elsőáldozókkal a kisangyalokkal együtt, a mennyországot alkották itt meg számunkra. A búcsú után a vendégek, a közösség tagjai és az elsőáldozók ünnepi ebéden vettek részt. A közös fotózás alatt a Nyírvasvári testvér egyház tagjai zenéltek. Köszönet Dr. Keresztes Szilárd püspök atyának, a jelenlévő atyáknak, szülőknek, gyerekeknek, a Nyírvasvári, Kántorjánosi testvéreknek és minden kedves vendégeinknek, hogy együtt imádkozhattunk az atyákkal, az elsőáldozókkal Isten dicsőségére és lelkünk üdvösségéért, közösségünk további lelki és testi épüléséért.
2017. június 3. – Gyermek- és családi nap.
A „Hagyományok Háza” 2017.junius 03-án tartotta meg a gyerek és családi napot. A rendezvényen számos gyerek és családi programmal vártuk a szülőket és gyerekeket. A gyerekek részére ugráló vár, csúszda, trambulin, arcfestés, ügyességi játékok, sorverseny, foci, színezd át a világot, kölyök centrum és kulturális programokon vehettek részt a gyerekek és szülők. A szülők főzték a legcsodálatosabb és legfinomabb hagyományos ételt Margó vezetésével. A végén a szülők is bekapcsolódtak a programokban, és lecsúsztak ők is a csúszdán és nosztalgiáztak a trambulinban is. Csodálatos nap volt mindenki számára, mindenki jól érezte magát. A gyerek készítettek egy nagy molinót, készlenyomattal és sok-sok üzenettel. A nap végén sok-sok lelki és szellemi gazdagsággal pihenhettünk meg. Köszönjük a „Hagyományok Háza” és a Görögkatolikus Cigány egyházközség támogatását, és a Boldog Ceferino Intézet dolgozóinak segítségét és szervezését.
A családi nap az EFOP-3.3.1-15-2015-01067 támogatásával valósult meg.
2017. június 13. – Ingyenes látásvizsgálat a Hagyományok Házában.
2017. június 18. – Részvétel Lakatos Péter papszentelésén Máriapócson.
2017. július 25. – Tanoda megbeszélés Hodászon.
2017. július 31.-augusztus 6. – Nyári Tábor
Az elmúlt évek gyakorlatához hűen a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség 2017. július 31. – augusztus 8. között ismét Hagyományőrző Nyári Gyermektábort szervez az Egyházközség területén élő hátrányos- és halmozottan hátrányos cigány gyermekek számára.
E hét során a gyermekek különféle foglalkozások között válogathatnak: pl. csocsó, futball, tollaslabdázás, darts és kötélhúzás. A kisebbek részére kézműves foglalkozások (gyöngyfűzés, rajz- és színezés, origami) lesznek, illetve programunkban megjelenik az agyagkorongozás, a gipszöntés és a festészet is.
A tábort kilenc napra tervezzük: ebből 6 nap Hodászon (mely 3 nap után bentlakásossá válik), 3 nap pedig Leveleken kerül megrendezésre.
Leveleken a tavalyi évhez hasonlóan sátortábort szervezünk, hogy a gyermekek közvetve is megtapasztalhassák a természet közelségét. Napközben különféle játék- és szabadidős tevékenységre kerül majd sor, a délutánok számukra pedig kuriózumot jelentő tevékenységekkel – pl. strandolás, vízibiciklizés, felfújhatós csónakázás – zajlanak majd.
Egyházközségünk célja, hogy a résztvevők számára olyan valóban tartalmas nyári programot, ezzel együtt pedig kikapcsolódási lehetőséget is biztosítson, melyek célcsoportunk számára nem megszokottak vagy mindennap elérhetők.
A tábor finanszírozása minden évben jelentős anyagi terhet jelent Egyházközségünk számára.
2017. januártól őszig – Lelki napok a Hagyományok Házában
A Hagyományok Házában megrendezett lelki napokon olyan történeteket, vallomásokat, tapasztalatokat ismertünk meg, amelyek arról számoltak be, hogy kinek, mit adott a görögkatolikus hit, a közösséghez tartozás tudata, illetve a roma lelkipásztori képzésen való részvétel.
Fontos téma volt összejöveteleinken a „hídépítés”, hogy romaként és nem romaként mit teszek, látok és tapasztalok a cigánypasztorációs munkám során. Ismerkedtünk a bizánci liturgia történetével, Krétai Szent András Nagy Kánonjával, pszichológiai témákkal, különböző szakmai területekkel.
Megtapasztalhattuk azt is, hogy mit eredményez Isten jelenléte ezeken a lelkiségi napokon. A TIOP pályázat keretében épült Hagyományok Házában megoszthattuk másokkal tapasztalatainkat, élményeinket, amelyek Isten dicsőségére és mások épülésére is szolgálhatnak.
Mindezeken túl legfontosabb törekvése az egész előadás-sorozatnak az, hogy elmélyítsük cigány testvéreink mindennapos életében a helyes keresztény tanítást. Bízunk abban, hogy a mély tartalmú elmélkedések által még jobban fejleszthetjük cigány testvéreink hitbeli tudását, mind gyakorlati, mind elméleti síkon. Mindezt abban a reményben tesszük, hogy a használható tudás által sikerül a cigányság jövőbeli helyzetét előre lendíteni és megalapozni a jövő cigány értelmiségét.
Eladóink voltak: Kanyó Árpád hodászi paróchus, Aranyics Arnold lelkipásztori kisegítő, Kardos Attila pszichológus, Nagyné Szabó Szilvia ápolás-vezető, Kósa Anita CSÁO vezető, Lakatos Kálmán RNÖ elnöke, Lakatos Sándor a „Hagyományok Háza” vezetője, Lakatos Ferenc, Lakatos Gyula és Rézműves István Cursillo tanúságtevők.
2017. augusztus 13. – Gyalogos zarándoklat Máriapócsra.
2017. augusztus 15. – „A Hodászi Cigány Egyházközség Tanodája” Nyírgyulajban táborozott. A táborban a sokszínű program mellet, megismerték Nyírgyulaj gazdasági, kulturális, természetvédelmi adottságait is. A tábor résztvevő Máriapócsra is elzarándokoltak, ahol az égi édes anyánkat-Máriát köszöntötték.
A program: EFOP-3.3.1-15 – támogatásával valósult meg.
2017. augusztus 21. – Tábor Leveleken – a nyári tábor folytatása.
2017. augusztus 24. – Lelki nap Hodászon Szocska A. Ábel OSBM, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója vezetésével
A Hodászi Hagyományok Háza közel egy esztendeje péntekenként lelki napot szervez a görögkatolikus egyházi dolgozók részére. Most rendhagyó alkalommal, 2017. augusztus 24-én, csütörtökön került sor a lelki táplálékot adó összejövetelre. A nem megszokott időpontot különleges előadó színesítette: Főtisztelendő Szocska A. Ábel OSBM, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója vezette az elmélkedést. A 9 órakor kezdődő III. imaóra után az apostoli kormányzó úr – a szemléltetés figyelemfelkeltő eszközeit alkalmazva – egy rózsaszál példáján keresztül vezette végig életünk jó és jobbítandó oldalait, és buzdított a hiteles, az Isten szeretetével a templomból töltekező és „önmagunkat adó” keresztény életre. Az előadást követő diskurzus az idei cigánybúcsúra való előkészület mellett több aktuális témát is boncolgatott, például a fiatalok és az Egyház, a fiatalok és a drogprevenció témakörét. A lelki napot a Hagyományok Háza teraszán a kormányzó úrral közös, jó hangulatú ebéd zárta. Köszönjük főpásztorunk jelenlétét, és a szervezők és segítőink lelkes munkáját!
2017. augusztus 25. – A Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség "Tanodás" és Nyírvasvári ifjúsági kulturális találkozója. A találkozón mindkét csoport zenei és kulturális tudásukat erősítették, melyhez nagyban hozzájárult az idősek autentikus ősi tánc és Dallam világa is. Köszönettel a Nyírvasvári közösségnek. A program az EFOP-3.3.1-15 támogatásával valósült meg.
2017. augusztus 28. – Pályázatos megbeszélés Hodászon.
2017. augusztus 29. – Köszönjük a Nyírbátori Unilever Magyarország Kft-nek, hogy hozzá járultak termékeikkel az adományosztásunkhoz, ami a rászorulók hátrányos helyzetű családoknak lett kiosztva.
2017. augusztus 31. – A Boldog Ceferino Intézet és a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség dolgozói karitatív és önkéntes véradáson vettek részt.
2017. szeptember 4. – A Digitális szakadék csökkentése IKER1 és IKER2 Projekt sikeresen megvalósult.
A helyi közösség tagjai digitális tudásukat erősítették fiatalok és idősek.
Köszönet a szervezésben Tószegi Tímeának.
2017. szeptember 7. – Hierotheosz Egyesület, eszközátvétel Nyíregyházán.
2017. szeptember 16-17. – Cigánybúcsú Máriapócson.
A Nyíregyházi Egyházmegye Kulturális Irodája „rajzolj a cigánybúcsúra címmel rajzpályázatot hirdetett”. Témája: A cigányság és az Egyház. A „Hagyományok Háza” a felhívásra, családi rajz versenyt szervezett. A rajz versenyen szép számmal jelen voltak a gyerekek és szüleik 3-50-éves korig. Együtt készültek fel és együtt készítették el rajzaikat, ami megtekinthető volt a cigánybúcsún és további egy hónapig a „Nemzetiségek Házában”.
A cigánybúcsún vehették át a díjakat a versenyzők, többek között a hodászi nyertes versenyzők is.
2017. szeptember 20-22. – Diakónusszentelési lelkigyakorlatot tart a parókus Hodászon, egyik nap cigány nyelvű Liturgia.
2017. szeptember 26. – Részvétel Aranyics Arnold alszerpap diakónussá szentelésén Penészleken.
2017. október 1. és 8. – Csoportunk az ópályi, majd a kántorjánosi cigány templombúcsún.
2017. október 2. – A „Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség, és a Cigány Közösségi Ház” esti tagozatú oktatás szervezésével 2017.10.02-án gimnáziumot indított 24 fővel a „Szak-Ma” középiskola közreműködésével. Oktatási napok és idő: Kedd – szerda – péntek 16:00 – 20:30-ig. Akik már rendelkeznek OKJ-és képesítéssel, azok számára a gimnázium 2 éves.
2017. október 11. – Ingyenes látásvizsgálat.
Ismét látás vizsgálatot tartott házunkban a Mátészalkai Napfény optika, ingyenes látás vizsgálattal segítette a hátrányos helyzetű időseket, és akciós szemüvegkereteket és lencséket biztosított számukra. A vizsgálaton, a fiatalabb korosztály is részt vett, hogy látási problémáit megelőzze.
A vizsgálaton meg jelenők, és a ház nevében, hálásan köszönjük a Napfény optikának az ingyenes látás vizsgálatot és az "Őszi akciós" kedvezményeket.
2017. október 17. – Óvodavezetők megbeszélése Hodászon, a parókus és Szkiba Tibor szolnoki parókus részvételével. Este alelnöki előadás Nyíregyházán a SZAGKHF cigánypasztorációs rendezvényén.
2017. október 21. – A "Hagyományok Háza" október 21-én szervezett „egy kis hajvágást, egy kis kozmetika kicsiknek, nagyoknak” azt gondolom jó célt szolgált, és a közeljövőben többször is szeretnék megismételni ezt a programot, lehetőséget biztosítani "kicsiknek, nagyoknak" az ingyenes szolgáltatások igénybevételéhez.. Itt szeretném megköszönni elsősorban az ifjúságnak, hogy részt vettek az ingyenes szolgáltatásban. Köszönjük a felnőtteknek is, akik megmutatták, hogy a külsőnk is a lélek tisztaságához tartozik. Külön köszönjük: Lakatos Ervin, Jamal Kincso, Erdélyi Szabina, Lakatosné Balogh Szabina, Dorina, és Pötyinek, akik önkéntesként elfogadták felkérésünket, és ezeknek a gyerekeknek, és hölgyek a szolgálatára álltak. Bízunk benne, hogy a közeljövőben is szolgálatukra fognak állni munkájukkal. Köszönet a Boldog Ceferino Intézet szervező cigánypasztorációs munkatársaknak, a szervezést és lebonyolítást.
2017. november 6. – A „Hagyományok Háza” a Nyíregyházi Kormányhivatal, és a Boldog Ceferino Intézet szervezésével Gyermek és ifjúsági felügyelő képzést indítottunk 2017.11.06-val 20 fővel. A képzés elméleti és gyakorlati helye is itt valósult meg. Vizsga időszak 2018. 02.12-én. (feltétel volt 8. ált. iskola és közmunkási státusz.) A képzésben Hodász, Kántorjánosi és Nyírvasvári vett részt.
2017. november 11. – Zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra.
2017. november 12. – A „Hagyományok Háza” ingyenes informatikai képzést hirdetett meg.
A program a GINOP-6.1.2.-15 támogatásával valósult meg.
2017. november 16. – Pályaválasztási orientáció.
2017.11.16-án 15:00 órai kezdettel a „Hagyományok Házában” a Nyírbátori Bethlen Gábor Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégiuma tart előadást, az iskola szakmai lehetőségeiről. Lehetőséget és segítséget biztosít a „Hagyományok Házával” pályaválasztásában a fiataloknak.
2017. november 20. – 2017. november 20-án a Hodászi Cigány Egyházközség Tanodája és a Hagyományok Háza Karácsonyra felkészítő ünnepséget szervezett.
Egyházunkban 5 nappal ezelőtt vette kezdetét az egyházi év első bűnbánati időszaka, a november 15-én induló karácsonyi böjt. Ebben az időszakban az Egyház évszázados bölcsessége tudatosan felépített ünnep- és emléknapokkal kíván vezetni bennünket Karácsony, Jézus Krisztus megtestesülésének ünnepe felé.
A karácsonyi böjt a többi böjti időszakkal együtt már a IV.-V. században szerepel az Egyház gyakorlatában. Van, aki szerint azonban csak a VIII. századtól terjedt el ez a hathetes böjti idő. (Első említése november 14.-i kezdettel egy VIII. századi kopt kalendáriumban található.) Tesszaloniki Szent Simeon Mózes negyven napos böjtjében látja ennek előképét; mivel az év elejéhez kötődik, ezért ószövetségi értelemmel bír, így nem véletlen az ószövetségi nagyok sokaságának emléknapja sem ebben az időszakban.
Az Egyház bölcs példákat állít elénk készületünk időszakára: küzdőket és tanúságtevőket, böjti programot mutatva életpéldájukon keresztül. Nekünk egy fontos feladatunk van: Ne szalasszuk el a lehetőséget, hanem tőlük tanulva induljunk a betlehemi jászol felé vezető úton az igazi nagy találkozásra.
E böjt fejlődésének sajátos története van Keleten és Nyugaton. Bár nyugati hagyomány az adventi koszorú készítése, görögkatolikus egyházunkban ha készítik, 6 gyertyát tesznek rá, utalva a bűnbánati időszak hosszára. Így történt ez idén Hodászon is, a cigány templom udvarán.
A szervezést lebonyolítók, a diákok és intézményeink dolgozói mellett az Angyalok Kertje Óvoda gyermekei, és a magyar és cigány egyházközségek hívei közül is szép számmal megjelentek. Volt közös éneklés, óvodások versei, imádság, zene és szerény agapé is ezen a hóeséssel indult napon.
Köszönet illeti valamennyi szervezőt és lebonyolítót, és a műsorban szereplő és részt vevő gyermekeket!
A további gyertyák meggyújtására a vasárnapi Szent Liturgiák végén fog sor kerülni.
207. november 23. – A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat 2017.11 23-án, Máriapócson tartotta évi záró ünnepségét. Az ünnepségre meghívást kapott a „hodászi Bange – Csanga és a Nyírvasvári Kék-Láng együttes is. „ Az együttesek autentikus és botolós táncokat adtak elő, amelyet a jelenlévők nagy tapssal köszöntek meg. Köszönet a Szent Lukács Görögkatolikus szeretetszolgálatnak a meghívásért, és az együttes tagjainak. A kulturális program: a „kultúra – ami összeköt” TIOP-1.2.6-14/1-2014-0007” támogatásával valósult meg.
2017. december 8. - Szent Miklós kései utóda látogatta meg a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség és a Cigány Egyház Tanodájának gyermekeit 2017. december 8-án. A gyermekek versekkel, énekekkel, színes kis műsorral köszöntötték, majd szerény agapé zárta e szép napot. A mikulás még az ajándékból is kifogyott, így betért néhány boltban is, hogy zsákját újból megtöltse.
2017. december 9. – A Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség a „Hagyományok Háza”és a Boldog Ceferino Intézet dolgozóival közösen 2017. december 09-én (szombaton) 11:00-14:00-ig további adományosztást tartott. (az adomány: gyerek és felnőtt ruha.) Minden rászoruló családot szeretettel várunk. Köszönetet mondunk a magunk és a rászoruló családok nevében is az adományokért: Sója Miklós Szociális otthon és CSÁO igazgatójának, Kardos Attilának, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálatnak, a Bökönyi Görögkatolikus Egyházközségnek, és a Hodászi Cigány Egyházközség Tanodás gyerekeknek.
2017. december 15. – A Püspöki Hivatal karcsonyái lelki napja Hodászon.
December 15-én a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának dolgozói vettek részt karácsonyi lelkigyakorlaton a Hagyományok Házában Főtisztelendő Szocska A. Ábel OSBM, apostoli kormányzó vezetésével. A lelki nap elmélkedéseit Felföldi László atya, a nyíregyházi római katolikus társszékesegyház plébánosa tartotta. A bevezető imaóra végén óvodás gyermekeink kántáltak a cigány templomban, majd az elmélkedéseket jó hangulatú ebéd követte.
Köszönet a Hagyományok Háza, a Tanoda, a Boldog Ceferino Intézet, a Hierotheosz Egyesület és Egyházközségünk minden dolgozójának a programok lebonyolításában nyújtott segítségéért és munkájáért!
2017. december 18-19. – Karácsonyi lelkigyakorlat
Főtisztelendő Kicsák György fábiánházi paróchus atya tartotta ünnepi lelki készületünket a cigány és a magyar templomban. Köszönjük fáradozását!
2017. december 18. – A már szokásos Rotary adományok Nyírmeggyesről a cigány templomba.
Amint néhány esztendeje, úgy idén is, 2017. december 18-án szép karácsonyi meglepetést hoztak a nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában működő Early Act Club tagjai a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség és a Sója Miklós Szociális Intézmény és Családok Átmeneti Otthonában lakók számára. A legkülönfélébb adományokat tartalmazó csomagokat a diákok és tanáraik a görögkatolikus templomban adták át az egyházközség paróchusának és intézményünk vezetőségének. Hálásan köszönjük felajánlott adományaikat!
2017. december 19. – A Nyíregyházi Sója Miklós Óvoda és Általános Iskola
karácsonyi lelki napot tartott. Erre az alkalomra a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség fiataljai és dolgozói is meghívást kaptunk, csoportfoglalkozásra, hogy életükkel és munkánkkal erősítsük bennük a tanulás fontosságát és, hogy a keresztényi értékek és hitünk gyakorlása megtartása megélése nagyon fontos. Köszönjük Virág László Ft. atyának és Rézműves Mihálynak (Babocsainak) a meghívást. A közös elmélkedések során, jó volt látni a gyerekek szemében az örömöt, a boldogság sugarait, és szeretetüket, amit megosztottak velünk. A szép énekük imádságaik, felemelő érzéssel töltött el bennünket. Látva az ő életüket, szorgalmukat, az Istennel való kapcsolatokat és törekvésüket, arra tanítanak bennünket, hogy nekünk is felnőtteknek van mit tanulnunk a gyerekektől és nem csak a gyerekeknek kell tőlünk.
További egyházközségi és a Hagyományok Házában megvalósult események:
2017. január hó
|
Gyermekprogramok
|
2017. január hó
|
Lelkiségi napok sorozat
|
2017. február
|
Kultúrházak éjjel-nappal 72 órás
|
2017. február
|
Gyermekfarsang
|
2017. február
|
Lelkiségi napok sorozat
|
2017. március
|
Böjti gyerekfoglalkozások
|
2017. március
|
Lelkiségi napok sorozat
|
2017. április
|
Virágok ültetése és parkosítás
|
2017. április
|
Lelkiségi napok sorozat
|
2017. május
|
Gyermeknapi program
|
2017. május
|
Pünkösdi családi nap
|
2017. május
|
Lelkiségi napok sorozat
|
2017. június
|
Gyerekfoglalkozások
|
2017. június
|
Lelkiségi napok sorozat
|
2017. július
|
1 hetes nyári gyermektábor
|
2017. augusztus 21-23.
|
Leveleki hittanos tábor
|
2017. augusztus
|
Ifjúsági összejövetel
|
2017. szeptember
|
Befőtt készítés a Hagyományok Háza számára
|
2017. szeptember
|
Lelkiségi napok sorozat
|
2017. szeptember
|
Cigánybúcsú és lelkigyakorlat
|
2017. szeptember
|
Kölyökcentrum
|
2017. október
|
Zöld program
|
2017. október
|
Lelkiségi napok sorozat
|
2017. november
|
Gasztroklub
|
2017. november
|
Lelkiségi napok sorozat
|
2017. december
|
Mikulás nap
|
2017. december
|
Lelkiségi napok sorozat és adventi gyertyagyújtások
|
2017. december
|
Karácsonyi gyermekprogram
|
2017. december
|
Szilveszter fiataloknak
|
|